Klánháború

 Támadó stratégia:

Egyértelmű, hogy a nuke-jaid gyengítettek, mivel nincs bennük KL. A nehézlovas és a könnyűlovas közt annyi különbség van kb, mint a KL és a bárdos között. Matematikailag megérné csak bárdosból álló nuke-ot csinálni. De mivel szorít az idő, ezért KL-t is képzünk, így több nuke-ot tudunk képezni, mivel kevesebb időbe telik újraépíteni őket, mintha csak bárdosokat csinálnánk. Hasonlóan, a NL stratégia ugyanígy ezt a lehetőséget kínálja. Mivel NL-t használunk KL helyett, így valamivel több támadó falunk lehet, mint védő, így több nuke-unk lehet, anélkül, hogy beáldoznánk a védelmet. Még egy 3:2 Támadó:Védő arányú felállásnál is jobb a védelmem, mint egy átlagos stratégiájú 1:1, sőt talán 2:3 arányú játékosnak (ha figyelembe vesszük a bebiztosítási előnyt). Ráadásul, ha hozzáadjuk a nehézlovasokat meg a katákat (ha jól használjuk őket) a védőfalukból, akkor még jobban kiegyenlítődik a nuke-jaink hátránya.

Ez a módszer több lehetséges stratégiát is magában rejt, ami jelentősen megnehezítheti ellenfeledet a bejövők megjelölésénél.

Péda 3:

Mezei tisztító/nemeselő támadások, olyanok, amilyenek a normális támadások 99%-a is.

Elismerem, ez az egyetlen (amit találtam), ahol a hátrány felüti csúf fejét. A nuke-jaid nem olyan erősek, mint amilyenek lehetnének. Megoldás: Küldj több nuke-ot. Több támadó falud van, használd őket. Nincs értelme bármit is tartogatni, a védőid ott vannak tartalékban (a védő nehézpacikat nem kéne bevetni, kivéve ha fake-et küldesz, ugyanígy a katákkal).

A nemeseid lehetnek bárhol, védő vagy támadófaluban, és ha feltételezzük, hogy nem hagyod magad védtelenül (ami tilos, nem számít milyen stratégiát használsz, NL, vagy sima), akkor nagy gondod nem lehet. Sőt, ezek a helyzetek megengedik, hogy a támadó nehézlovasaidat gyorsan erősítésbe küldd egy újonnan elfoglalt, vagy egy újonnan elfoglalásra kerülő faluba. Ha esetleg már tudják az „A” faludról, hogy támadó, akkor akár fake erősítésnek is gondolhatják, aminek következtében az egész vonatot fake-nek tekinthetik (ilyen már történt velem). Továbbá, ha védekezőfaludban van a nemes, akkor még egy jó kis fegyver is lehet az az 1000 NL ami a nemest kíséri, így igencsak borsos árat fizettetve az ellenséggel, aki a dodge stratégiát használja ellened (ez is megtörtént).

Nézzünk most néhány rendhagyóbb stratégiát. Mi van a katapultokkal? Sok (99.999%) ember abbahagyja a katapultok használatát a farmolási szezon végén (ha egyáltalán használták), maximum fake-eknek. Úgy hiszem ez egy hiba. Ha a katapultok hasznosak voltak, akkor lehetnek is. Először is, így egy szinte kifogyhatatlan fake készleted van (azok az idegesítő 100+ fake-es offenzívák, mind random érkezési idővel, csak hogy megzavarjanak és fölénybe kerüljenek…).*

Másodszor: El tudod képzelni mit tesz 4 hullámban 200 katapult egy üres faluval? Bye-bye főhadi, bye-bye tanya! Tudjátok mennyi idő újraépíteni egy kimaxolt falut, ha a tanya és a főhadi le lett nullázva? Több, mint három hónap. Amikor a tanya le van tolva a lakossági limit alá, akkor még csak el sem tudják kezdeni újraépíteni a falat vagy a főhadit, amíg a tanya nincs megint pluszban. A katonákat nem is említem. Kevesebb, mint 5 másodperc alatt egy virágzó kiképzőközpontot kietlen sivataggá tudsz változtatni, ami semmi másra nem jó, mint nemescsomagok gyártására, a saját katonáidat kinyírni, és farmolni/nyersit küldeni (hacsak nem toltad le a piacot és az akadémiát is).

Példa 4:

Ki akarod csinálni X játékost, aki jó ellenfélnek számít mind pontilag, mind faluszámban. Olyan gyorsan akarod csinálni, amilyen gyorsan csak lehet, de nem nagyon van külső segítséged. Kívülről csak egy kevés erősítést kapsz, egyébként magadra vagy utalva.

Elindítod a kezdő támadást, ami számára egy elég nyilvánvaló támadás lesz. Jó az időzítés, kevesebb, mint 5 másodperces nemesvonat, stb stb. Ő odamozgatja a védelmét, és minden a terv szerint halad, amíg a támadás be nem csapódik. A „kos, kos, nemes, nemes, nemes” támadás nem más volt, mint 2 kos és 4 nemes (ami neked 4 csomagba került). De a 6 kosos támadás egyhuzamban, ami pont olyan volt, mint egy vonat fake, kiderült, hogy 2 nuke volt 4db 50NL 200 kata támadással. Vagy ha nagyon cseles vagy, akkor felbonthatod 50 katás támadásokra, az még kevésbé tűnik reális veszélynek. Mikor védtek meg utoljára egy olyan falut, amire 10 kosos támadás jött, ha volt mellette olyan falu, amire nemes sebességgel jött be támadás?

Valószínű, hogy nem volt bent védő, sőt, gyakran annyira lusták, hogy a támadósereget is bent hagyják, mert azt hiszik úgyis csak fake. A kezdő támadásban, azok az elbukott nemesek és a csomagjaik és az idő, ami alatt ezeket megtéríted, meg az, hogy új falu nélkül maradsz az egy dolog, de sikerült a falu harci potenciáljának 5-20%-át lerombolnod (attól függően, hogy hogy használtad a katákat). Ne feledd, minél több hullámban küldöd a katákat, annál kevesebb kell egy-egy hullámba. 200db egy hullámban egész jó munkát végez, de én jobb szeretek 50-et küldeni minden hullámban. Így a harc állása máris egy kicsit feléd billent.

Ez, ha jól csináltad, rengeteg előnyt kínál számodra. A támadások következő hullámában sokkal elővigyázatosabb lesz azokkal a kos fake-ekkel. Ezt kihasználhatod, amikor igazi nemeseket küldesz, mivel kisebb bebiztosításra számíthatsz. És nemcsak ez, hanem kaptál egy 30/30/30-as farmot (a védelmi NL-ok itt jó szolgálatot tehetnek), ami nem tudja elkölteni a nyersi, hogy nehogy a tiéd legyen (ez mondjuk főleg akkor jó, ha kicsit csomagok híján voltál, mint ahogy én gyakran, és ez tényleg segített felgyorsítani a foglalási procedúrát). Talán elég szerencsés leszel, hogy még meg is próbálják bevédeni a falut, hogy ne tudd farmolni. Az, hogy nincs, és nem is lehet fala a falunak, remek csapdának alakítja át a bevédett falut; szép gyors, és könnyű módja azoknak a bosszantó katonáknak a kinyírására. Jó játékosok ellen nem nagyon jön be, de a noobok utálnak elveszíteni egy-egy falut, és a klán (főleg ha noob klánról van szó) segítségére mindig számíthatunk. Továbbá, eléggé elcsüggesztő látvány a faluidat egészen a használhatatlanság határáig szétbombázva látni, és ez önmagában is elég lehet ahhoz, hogy föladják a védekezést (megtörtént párszor).

Végül a legfontosabb dolog, hogy van egy hatásos módszered, hogy hogyan győzz a pontveszteség miatti morállal szemben. Engedd, hogy megmagyarázzam. Nem tudnak megszabadulni a falvaktól, hacsak valami hülye nem veszi el tőlük. És így ottmaradnak 8-9ezer ponttal falunként, ami valakinek a morálját növeli magukkal szemben, anélkül, hogy katonákat képeznének itt, amit a pontok pedig általában jelentenének. Így fel lesznek fújva ezekkel a hamis pontokkal, és sokkal magasabb morálszinten fognak harcolni, nem fognak tudni „beteknülni, amíg olyan pici nem lesz, hogy ne is lehessen bántani**”. Ha ügyesen csinálod, és meghagyod ezeket a falukat utolsónak, akkor nem lesz nehéz dolgod egyenként kiszedni a jó faluit kényed-kedved szerint, ami megint csak elég lelombozó tud lenni, amikor felismeri ezt védőként.

Ez tehát egy nagyon jó módszer, hogy elbánj a kellemetlen erősítésekkel, vagy hogy elbátortalanítsd a támogatóit a hamarosan elfoglalandó falunak. Nem nagyon fogsz erősítéseket küldözgetni, ha elkaptak egy-két ilyen faluban, és meg fog jelenni a kérdőjel a fejük fölött azoknak, akik elgondolkoznak, hogy akarnak-e téged támadni, vagy a támadásod ellen erősítést küldeni. Nagyon be tudod lassítani a félig koordinált klánokat csak ezzel a ténnyel, hogy a kos fake-jeid is halálos veszélyt hordozhatnak magukban.

Ráadásul ez azért is jó, mert célpontonként elég egyszer bevetni ezt a fegyvert. Egyszer használod a katákat tisztogatásra, és hónapokig nem fog veszélyt jelenteni rád a falu. És így mehetsz a következő falura, és folytathatod a dózerolást, vagy kiterjesztheted az uralmadat, ahogy szeretnéd. Végül pedig, ha van egy olyan frontod, amerre nem szeretnél terjeszkedni, de kéne egy kis biztonságérzet, akkor csak simán rombold le a falvakat a határon. Nincs katonaképzés, nincs para. Nagyon hatásos senki földje teremtésére, vagy játékosok ösztönzésére, hogy töröljék magukat.